JÓ  ÉJSZAKÁT!

 

 

 

Thándor Márk: Est

Oly jó az esti órák fénye,
a csillagos égre nézve.
S oly jó a fáradtságnak leple,
mely óvva lep be.

S oly szép a hold iramló árnya,
mely telten sugárzik az éjhomályba,
s a vidáman éneklő lég,
mit oly régóta vártam én.

Köszönt engem az ágy, s a párna,
nyugovóra kéne térni mára,
s ha szemem pillái egymáshoz érnek,
hálaszót éneklek én az éjnek,
megfordulok, s álmodom,
egy másvilágba távozom,
s ha majd helyet cserél a hold, s a nap,
meglátod vidám lesz a holnap.

Tóth Árpád: Jó éjszakát

 

Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

 

 

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.

 

 

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.

 

 

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

 

 

 

Füst Milán: Este van

 

Mire rám mutatnál: nem vagyok.
Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem.
Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét...
Bizony én el sem tudom hinni, hogy e kuszaság,
E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér.
S elrendeződik-e? - felelj rá hogyha tudsz.
Nagy ívben esteledik körülöttem mindenütt.
Az ég is tágul, gömbölyűbb a föld
S mi apró-cseprő volt: felszívatik.
S egyetlen hang dong: hogy este van.
S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott,
Mert jó valék.
Mert rossz nem tudtam lenni... ama nagy parancsokat
Nem törtem meg, ha ingadoztam is...
Így volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz.
S a borús ég is meghasad vigasztalásomul,
Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem...

A messzeségben, ott, hol domborul a Csendes Óceán
S mint órjás cet csillog a tenger háta,
Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid,
Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el
A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda.
Még hazát is találok ott a vég előtt, én hontalan. Jöttöm hírére tán
Akiről álmodék, elémbe fut. Már várnak ott... s ez jól esik.
Így lesz-e, mondd? - Felelj rá, hogyha tudsz.

 

 

 

Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal

  

Miképpen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren, -
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli
s a nagybetűk közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelíd mosollyal
lelkét kileheli:

 

 

úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.

  


Bogdán András - Álmodj....

 

Álmodj boldogot, álmodj szépet

Álmodj igazra váló meséket
Álmodj barátot, melletted állót
Álmodj hû társat, el sose válót
Álmodj magadnak igazi otthont
Álmodj bele, kivel megosztod
Álmodj táncot, mi magasba emel
Álmodj táncost, ki szívednek felel

Álmodj tüzet, lánggal égetõt
Álmodj csókkal perzselõ szeretõt
Álmodj utakat, messzi világot
Álmodj szívedben nyíló virágot
Álmodj szerelmet, tiszta vágyat
Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad
Álmodj szabadot, láncot megtörve
Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve
Álmodj hát jövot, álmodj szépet
Álmodj igazzá váló meséket...

 

*JON BON JOVI - ALWAYS

http://www.youtube.com/watch?v=9BMwcO6_hyA

 
 
 

Weöres Sándor : Legyen álmod...

Takaród hadd igazítsam,
puha párnád kisimítsam,
legyen álmod kerek erdő,
madaras rét, bokor ernyő.


take this waltz leonard cohen


http://www.youtube.com/watch?v=7xrRZz6_7tk
 

 




Koós Attila : Embernek maradni


Könnyű takaró legyen ma álmod,
Ne váltsd meg még ma ezt a világot.
Csak magadban őrizd a szelíd csendet
és az embert, kit ember szerethet.

Könnyű kívánság legyen ma párnád,
Ne légy ma megváltó, csak őrizd álmát
Annak ki melletted piheg, s ha rezzen,
szíved melegével takard be csendben.

Könnyű takaró legyen ma álmom,
felejtés csillagát két tenyerembe zárom,
s mintha imádkozna az éjszaka felettem,
hallgatom csönded, s csöndembe rejtem.

 

 



Petőfi Sándor
A téli esték

Hova lett a tarka szivárvány az égről?
Hova lett a tarka virág a mezőkről?
Hol van a patakzaj, hol van a madárdal,
S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak?
Odavan mind! csak az emlékezet által
Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak.
Egyebet nem látni hónál és fellegnél;
Koldussá lett a föld, kirabolta a tél.
Olyan a föld, mint egy vén koldus, valóban,
Vállain fejér, de foltos takaró van,
Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még,
Sok helyen kilátszik mezítelen teste,
Úgy áll a hidegben s didereg... az ínség
Vastagon van bágyadt alakjára festve.
Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban?
Mostan ott benn szép az élet a szobában....

 
Csoóri Sándor
Hóhullásban

Hullnak a pelyhek egyre-egyre,
fehér körökben keringőzve,
szempilláidra zuhannak,
elalélnak és meghalnak.

Nézem a pillád lágy ívét,
mint gyönge virágkerítést,
s mögötte azt a kertet,
mely télben is melenget.

Csendes az este, menjél be,
hullongó álom hintsen be,
öröm száll a pelyheken;
hóhullás a szerelem.
 
 

NÉMET MESE: MINDEN NYUGOVÓRA TÉR

 

 

Most minden elcsendesedik odakint, ami egész napon át hangos volt, eleven és vidám.

 

A nap lenyugodott, a virágok észrevétlenül bezárják illatozó kelyhüket, és elalszanak: a fehér százszorszépek és a vörös rózsák, a kék harangvirágok és a sárga oroszlánszájak mind-mind elalszanak. A fű meg a gabona is nyugovóra tér.

 

A mezőkre lenge fátyol terül, olyan lágyan, mint a lehelet. A madarak is abbahagyták az éneklést, csendben ülnek a fészekben, szárnyuk alá dugott fejjel. A vidám halacskák békés öblöt keresnek a sötét, áradó vizekben. A kis patak még néha loccsan, csobban egyet álmában, aztán elcsendesedik. Már a szorgalmas méhecskék sem zümmögnek a kertben, alszanak ők is az illatos lépben. A barna csikó, mely egész nap ugrándozott, az istállóban pihen, kis fehér nyuszink sem ugrándozik már a fűben.

 

Egy-egy eltévedt szélroham néha még átszalad az utcákon vagy a háztetők felett. Itt-ott megrázza az ablaktáblákat, másutt meg a vadszőlő levelei közt susog. Hamarosan ő is elcsendesedik a völgyben. Már csak a kutyák vannak ébren, néha-néha felugatnak, főként mikor feljön a hold, vagy egy késői járókelő léptei kopognak az utcán.

 

Az egész világ csöndes, egyre csöndesebb. Sötét és néma. Az égen ezer csillag pislákol, a hold puhán önti fényét a földre. Nem tart már soká, a gyerekek is mind elalszanak szobácskáikban, szépet álmodnak, és mosoly bujkál rózsaszín arcocskáikon.

Átdolgozta: Fazekas László

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csillagfényes, szép estét és

fantázia-dús  álmokat kívánok neked sok puszival

Felejtsük el mára a lélek bánatát, testünk minden fájdalmát!

 

 

 

 

 

 

 

 

vissza a címoldalra







aranylo-osz.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!